Sommerskolen

Nyári iskola/táborok

Az iskolai nyári szünet Norvégiában egy kicsit rövidebb. Tovább járnak pár nappal iskolába itt a gyerekek a Barneskole-ban és az Ungdomskole-ben. A Videregoende-ben nincs igazán különbség. Viszont nagyjából két héttel korábban kezdődik ismét a tanítás. A szünet így itt 8-9 hét, tehát marad bőven olyan hét, amikor a gyereknek ki kell találni valami programot. A legkisebbeknek az óvodai (itt bölcsöde is egyben) nyári szünet hasonló, mint Magyarországon. Az óvodák egy hónapra, esetleg 5 hétre zárnak be, de a környéken található óvodákban biztosítanak helyet a gyerekeknek, ha igénylik a szülők.

A Barneskole-ban van napközi (SFO), ami szintén hasonlóan működik, mint az óvodai nyári menetrend. Bezár 4-5 hétre, de biztosít helyet a gyerekeknek más intézményekben.

Fizetős és ingyenes táborok

Rengeteg tábor közül lehet választani. Ami nekem nagy meglepetést okozott, az az, hogy június elején az skieni Önkormányzattól kaptunk egy e-mailt, ami számtalan táborra hívta fel a figyelmet. A közös az volt a programokban, hogy az Önkormányzat szervezésében ingyenesen lehetett rájuk jelentkezni. Legalább 25-30 különböző lehetőség közül lehetett választani. A legtöbb tábor nem egy hetesnek, hanem 3-4 naposnak volt hirdetve. A sporttáboroktól az úszótáborig, kirándulástól a horgászásig, énekhang képzéstől az irodalmi táborig számtalan típusú lehetőség közül lehetett választani.

Sietve jelentkeztünk is egy jó pár táborra, ami korosztályonként mást-mást kínált. A táborok nem ottalvósak, hanem napi bejárásosak, de mind a városban található. Ha valakinek szüksége volt, igényelhetett ingyenes, buszra jogosító utazási kártyát is. Az ebédet, ami itt hideg ételt jelent, szintén az Önkormányzat biztosította a gyerekeknek.

Múlt héten a lányom már részt is vett egy ilyen táborban. Ez egy három napos, irodalmi kurzus volt. 5 lány jött össze, hasonló érdeklődési körrel. A három nap alatt költöttek verset, írtak novellát és bemutatták korábbi alkotásaikat is. A harmadik napon mindebből egy kis könyv is született, amit a nap végén meg is kaptak.

A jövő héten ő egy egész hetes filmkurzuson fog részt venni a régi iskolájában, a kisebbik fiam pedig szabadidős-kaland táborban. Neki 3 napos lesz ez a tábor, ahol megtanulják az iránytű használatát, a helyes táborozást és egy napot egy kalandparkban töltenek majd el.