Be- és elfogadás

Sok tényezője van annak, hogy egy nép a külföldről érkezőket hogyan fogadja. Véleményem szerint leginkább attól függ, hogy mit „tanítanak” a befogadó ország lakosainak minderről: mennyire van jelen az elfogadás az élet minden területén, mennyit beszélnek róla, mennyire óvják és tisztelik a saját és az idegen kultúrákat, és mennyire érzékenyítik az embereket.

Én is bevándorló vagyok itt Norvégiában, így saját tapasztalatom és átélt érzelmeimen keresztül is átérzem a helyzetet. A legtöbb bevándorlónak nyomós oka van, hogy otthagyja a szülőföldjét. Az ember nem szívesen hagyja ott a családját, a barátait, az anyanyelvét és azt a kultúrát, amiben felnőtt. Kérdés, hogy a befogadó ország ezt mennyire látja be, mennyire érti meg.

Az, hogy valaki miként illeszkedik be azon is múlik, hogy az adott ember hogyan áll hozzá alapvetően a környezetéhez. Mennyire nyitott és érdeklődő, mennyire tud kedves lenni és hogyan tudja felvenni a befogadó ország ritmusát.

forrás: ndla.no

A be- és elfogadás része a különböző országokból érkezők integrálása. A norvég nép nagyon színes, jó érzés, hogy ilyen sok kultúrát láthat együtt az ember. A társadalom kifejezetten jól kezeli a különböző emberek és népek befogadását. Egyes népcsoportok, illetve inkább hagyományosabb elveket valló családok kivételével, maguk a külföldiek is szívesen keverednek és ismerkednek. A norvégok kicsi koruk óta úgy nőnek fel, hogy együtt játszanak az óvodában a bevándorlókkal.

Amikor arról beszélnek egyes konzervatív országok, hogy egy adott társadalom mennyire elfogadó és liberális, akkor jellemzően a “normálistól eltérő” szexuális orientáltságra gondolnak. Pedig az elfogadás ennél sokkalta szélesebb alapokon nyugszik.

A norvégok rendszeresen láthatnak fogyatékkal élőket az utcán, az iskolában, a boltokban, akiket az erre fizetett szakember kísér (nem a rokon). Találkozhatnak igazán szépkorúakkal, akik sétálnak, vásárolnak vagy kellemesen kávéznak. Láthatnak homoszexuális párokat, akik teljes nyugodtsággal sétálnak kézen fogva, miközben az örökbefogadott gyermekükkel a játszótérre mennek.

A gyerekfilmek, a könyvek a tévé közvetítések mind a szokszínűséget mutatják és tanítják. De nem csak vallási vagy kultúrális téren. Rendszeres a fogyatékkal élők szereplése és szerepeltetése, vagy a nem tökéletes modell alkatúaké. A ruhareklámokban és a weboldalakon rendszeresen megtalálhatóak a molettebb testalkatú-, a kerekes székben ülő- vagy idősebb modell is. A fehérnemű csomagolásán látható terhességi csíkkal pózoló modell. Sikeres műsorokat vezetnek nem norvég háttérel rendelkezők a közszolgálati tévében. Továbbá nagy sikernek örvendett egy, a demens embereket bemutató, illetve egy down szindrómás lány modellkarrierjéig vezető sorozat ugyan itt.

forrás: zalando.no

Nem állítom, hogy a bevándorlók nem tapasztalhattak megkülönböztetést. Az egész társadalomra jellemző dolgokat nem lehet minden egyes emberre levetíteni. Így biztos megtalálhatók kevésbé befogadó norvégok is. De az biztos, hogy a politikusok és a királyi udvar teljes mellszélességgel kiáll az egyenjoguságért.

forrás: nrk.no

Mindezt bemutatva, idézném a jelenlegi norvég királytól, Haraldtól 2016 szeptember 1-én elmondott  beszédét, mely a világsajtót is bejárta.

Hjertelig velkommen til oss, alle sammen!

Dere som er samlet her utgjør bredden av det Norge er i dag.
Så hva er Norge?
Norge er høye fjell og dype fjorder.
Det er vidder og skjærgård, øyer og holmer.
Det er frodige åkre og myke heier.
Havet slår mot landet fra nord, vest og syd.
Norge er midnattssol og mørketid.
Det er både harde og milde vintre.
Det er både varme og kalde somre.
Norge er langstrakt og spredt bebodd.
Men Norge er fremfor alt mennesker.

Nordmenn er nordlendinger, trøndere, sørlendinger – og folk fra alle de andre regionene.
Nordmenn har også innvandret fra Afghanistan, Pakistan og Polen, Sverige, Somalia og Syria. Mine besteforeldre innvandret fra Danmark og England for 110 år siden.
Det er ikke alltid så lett å si hvor vi er fra, hvilken nasjonalitet vi tilhører.

Det vi kaller hjem, er der hjertet vårt er – og det kan ikke alltid plasseres innenfor landegrenser.
Nordmenn er unge og gamle, høye og lave, funksjonsfriske og rullestolbrukere. Stadig flere er over hundre år.
Nordmenn er rike, fattige og midt i mellom.
Nordmenn liker fotball og håndball, klatrer fjelltopper og seiler – mens andre er mest glad i sofaen.
Noen har god selvtillit, mens andre sliter med å tro på at de er gode nok som de er.
Nordmenn jobber i butikk, på sykehus, på oljeplattform.
Nordmenn arbeider for at vi skal være trygge, arbeider med å holde landet rent for søppel, og leter etter nye løsninger for en grønn fremtid.
Nordmenn dyrker jorda og driver fiske.
Nordmenn forsker og lærer bort.
Nordmenn er engasjert ungdom og livserfarne gamle.

Nordmenn er enslige, skilte, barnefamilier og gamle ektepar.
Nordmenn er jenter som er glad i jenter, gutter som er glad i gutter, og jenter og gutter som er glad i hverandre.

Nordmenn tror på Gud, Allah, Altet og Ingenting.
Nordmenn liker Grieg og Kygo, Hellbillies og Kari Bremnes.
Med andre ord: Norge er dere.
Norge er oss.

Når vi synger «Ja vi elsker dette landet», skal vi huske på at vi også synger om hverandre. For det er vi som utgjør landet. Derfor er nasjonalsangen vår også en kjærlighetserklæring til det norske folk.

Mitt største håp for Norge er at vi skal klare å ta vare på hverandre.
At vi skal bygge dette landet videre – på tillit, felleskap og raushet.

At vi skal kjenne at vi – på tross av all vår ulikhet – er ett folk.
At Norge er ett.

https://www.kongehuset.no/tale.html?tid=137662&sek=26947

A beszéd nyers fordítása a következő:

Szeretettel üdvözölünk mindenkit!

Ti, akik itt összegyűltek, alkotjátok a mai Norvégiát.
Szóval mi az a Norvégia?
Norvégia magas hegyek és mély fjordok országa.
Vannak fensíkjaink és szigeteink a szárazföld közelében és messzebb a tengeren.
Jól termő mezőkink és könnyed emelkedőink.
A tenger északról, nyugatról és délről éri a szárazföldet.
Norvégiában van éjféli napsütés illetve sötétebb időszakok.
Vannak kemény és enyhe telek.
Van meleg és hideg nyár is.
Norvégia hosszúkás és ritkán lakott.

De Norvégiát mindenek előtt emberek alkotják.
A norvégok azok, akik északról, délről vagy az összes többi régióból származnak. Norvégok azok is, akik Afganisztánból, Pakisztánból és Lengyelországból, Svédországból, Szomáliából és Szíriából vándoroltak be.
A nagyszüleim is 110 éve Dániából és Angliából vándoroltak be.

Nem mindig olyan egyszerű megmondani, honnan származunk, melyik nemzetiséghez tartozunk. Amit otthonnak nevezünk, az az, ahol a szívünk van – és ez nem mindig az országhatáron belül telálható.
A norvégok fiatalok és idősek, magasak és alacsonyak, tolókocsival-, és nélküle élők. Egyre többen száz évnél idősebbek.
Vannak gazdagok és szegények és középosztálybeliek.
A norvégok szeretik a focit és a kézilabdát, hegycsúcsokat másznak és vitorláznak – míg mások leginkább a kanapén ülve a legboldogabbak.
Vannak, akiknek nagy az önbizalmuk, míg mások kevésbé hiszik, hogy elég jók úgy, ahogy vannak.
A norvégok üzletekben, kórházakban, olajfúrótornyokon dolgoznak.
Vannak, akik azon dolgoznak, hogy biztonságban legyünk, azon dolgoznak, hogy tisztán tartsák az országot a szeméttől, és vannak, akik új megoldásokat keresnek egy zöld jövő érdekében.
A norvégok művelik a földet és halásznak. A norvégok kutatnak és tudást adnak át.
A norvégok elkötelezett fiatalok és tapasztalt idősek.

A norvégok egyedülállók, elváltak, gyermekes családok és idős házaspárok.

A norvégok olyan lányok, akik szeretik a lányokat, olyan fiúk, akik szeretik a fiúkat, és olyan lányok és fiúk, akik szeretik egymást.

A norvégok hisznek Istenben, Allahban, Mindenben és Semmiben.

A norvégok, szeretik Grieg és Kygo, Hellbillies és Kari Bremnes. Más szóval: Norvégia ti vagytok.
Norvégia mi vagyunk.

Amikor azt énekeljük, hogy „Igen, szeretjük ezt az országot”, emlékeznünk kell arra, hogy egymásról is énekelünk.
Mert mi alkotjuk az országot.
Ezért nemzeti himnuszunk egyben a norvég nép iránti szeretet nyilatkozata is.

A legnagyobb reményem Norvégiával kapcsolatban, hogy majd tudunk egymásra vigyázni. Hogy ezt az országot továbbra is– bizalomra, összefogásra és nagylelkűségre építjük.

Tudnunk kell, hogy mi – minden különbözősségünk ellenére – egy nép vagyunk.
Hogy Norvégia az egy nép.

https://www.kongehuset.no/tale.html?tid=137662&sek=26947

Azt hiszem érthető, hogy ilyen hozzáállással miért is alapvető elfogadni a “másokat”, hisz maga a Király is ezt hangoztatja.