Játszótér

Az elmúlt 21 évben, amióta Norvégiába járunk, úgy tapasztaltam, hogy játszóterek tekintetében nagy változások voltak. Mikor a nagyfiamat már lehetett játszótérre vinni, még viszonylag elavult, régi játszóterek voltak Norvégiában, és nem is volt olyan sok. 2006-ban, mikor Oslóban jártunk, emlékszem nehezen találtunk játszóteret a gyerekeinknek. Ami szembe jött velünk, az is inkább egy-két hintából és kisebb játékokból állt.
Ez azóta rengeteget változott. Most lépten nyomon játszóterekbe ütközik az ember. Van kisebb is, de bőven akad nagy komplexum, gumírozott aljzattal vagy mulccsal. Amit viszont csak most tudtam meg, mióta itt lakunk, hogy az óvodák udvara mindig nyitva áll. (Az óvodák körbe vannak kerítve kerítéssel, kivéve, azokat, amelyek az erdőben vannak.) Így oda bármikor bemehetnek a gyerekek, akár szülőkkel együtt játszani. Ez a helyzet azokkal a Barneskole-kal is, aminek van kerítése. (Alap esetben a Barneskole-k udvara nincs bekerítve, csak ha forgalmasabb út mellett található). A Barneskole-k udvarán már nagyobb gyereknek való játékok találhatók.
Itt Skienben nagyjából 2 km2-es körzetben, biztos belebotlik a gyerek egy füves focipályába, ahol kedvére sportolhat bármikor ingyen.
A nagyobb gyerekeknek más lehetőségek vannak, amit a – szabadidő-sportolás – bejegyzés alatt olvasható.